Felhívás – Óvodai ügyelet

Tisztelt Szülők!

A koronavírus terjedése továbbra is valós veszély. A betegséggel bárki megfertőződhet. Akkor járunk el helyesen, úgy védekezhetünk hatékonyan, ha otthon maradunk.

Vannak azonban olyan munkakörök, ahol a munkavállalók nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak, mert munkájukkal ellátásunkról gondoskodnak ebben a nehéz időben.

A Kormány 152/2020. (IV. 27.) Korm. rendeletében a veszélyhelyzet során a gyermekek napközbeni felügyeletével kapcsolatos intézkedésekről döntött. A jogszabály szerint:

  • Ha a  településen óvodai ellátást nyújtó intézmény működik, és a települési önkormányzat polgármestere, a  veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzettel kapcsolatban rendkívüli szünetet rendelt el, a rendkívüli szünet idejére a polgármester köteles megszervezni az óvodás korú gyermekek napközbeni felügyeletét (a továbbiakban: ügyelet).
  • Az ügyeletet azon, fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek számára kell biztosítani, akiknek szülője vagy más törvényes képviselője (a továbbiakban együtt: szülő) – munkavégzés vagy más ok miatt – ezt igényli.

Az ügyeleti ellátás feltétele:

  • A szülő írásban nyilatkozik arról, hogy a gyermek nem szenved fertőző betegségben.
  • Az ügyelet rendkívül indokolt esetben vehető igénybe. (mindkét szülő dolgozik, és nem bocsájtható szabadságra, nem lehetséges a távmunka)

Ügyeleti igényüket az alábbi elérhetőségeken jelezhetik: (az ügyelet igénybevételét megelőző napon reggel 9 óráig)

  • telefon: 348 – 846, vagy 30/156 – 7008
  • e-mail: endredovoda@freemail.hu

Az ügyeletet 2020. május 4. hétfőtől, munkanapokon 7 és 16 óra között biztosított óvodánkban.

Az  ügyeletet kiscsoportos formában szervezzük. Csoportonként legfeljebb 5 gyermek felügyeletét tudjuk biztosítani a kormányrendelet értelmében.

Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy gondolják át lehetőségeiket, és csak az igényeljen óvodai ügyeletet, akinek valóban elengedhetetlen, hiszen a járvány még nem múlt el!

Kérjük, hogy 2020. május 4., hétfőre az ügyeletet igénylők, 2020. április 30., csütörtök 16 óráig jelentkezzenek a fent megadott elérhetőségek egyikén.

Vigyázzunk egymásra!

Balatonendréd, 2020. 04. 28.

                                                       Tisztelettel:

                                                                                          Fonyódiné Mink Mariann

                                                                                                  intézményvezető